Augusztus 13. a Túlfogyasztás Napja

Posted by admin on August 13, 2015

Az emberiség idén alig több mint 7 hónap alatt, augusztus 13-ára használta el a Föld egész éves erőforrás mennyiségét, a Global Footprint Network jelentése szerint. Az elmúlt 15 évben a túlfogyasztás világnapja 2 hónappal került előrébb.

A Global Footprint Network 2003 óta, évről évre összehasonlítja a természeti erőforrások megújuló képességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával. A Nemzetközi Túlfogyasztás Napja minden évben az nap, amikor a két érték találkozik, vagyis amikortól már a bolygó megújító képességen felül fogyasztunk. Ha a Föld egy gyümölcsös lenne, akkor eddig a napig a termést ettük, ezután viszont már a fákat vágjuk ki és esszük meg. A rendszer fenntarthatatlansága abból fakad, hogy a következő évben így már kevesebb gyümölcsünk lesz. Nem is csoda, hogy 2000 óta kora októbertől, augusztus elejére került a túlfogyasztás napja.

Ennek persze már most ára van. Bolygónk tartalékainak felélése és a természeti rendszerek kizsigerelése miatt egyre súlyosbodó problémákkal kell megküzdenünk, amilyen a talajerózió, a fokozódó szárazság és ivóvízhiány, vagy a fajok sokszínűségének csökkenése. Az éghajlatváltozás - amit a légkör egyensúlyának felborításával idézünk elő - pedig csak súlyosbítja és gyorsítja a káros folyamatokat.

"Az emberiség széndioxid-lábnyoma megduplázódott 1961 és 1973 között, amikor átléptük a fenntarthatóság határát. Azóta is a szén-dioxid az ökológiai lábnyom leggyorsabban növekvő és legjelentősebb komponense. Nem véletlen, hogy az éghajlati rendszer problémái jelentkeznek a legsúlyosabban" – fogalmazott Mathis Wackernagel, a Global Footprint Network elnöke és az ökológiai lábnyom fogalmának egyik ötletadója. "A kibocsátások csökkentését szorgalmazó nemzetközi megállapodás jelentősen előre tudná mozdítani az emberiség ökológiai lábnyomának csökkentését célzó folyamatot."

Forrás: WWF

További információk a Túllövés napjáról: 

http://tudatosvasarlo.hu/cikk/holnaptol-gyereked-tanyerjarol-veszed-el-etelt 

http://444.hu/2015/08/13/ma-ejfeltol-mar-csak-a-tartalekaibol-el-a-fold/

http://fna.hu/hir/tulfogynap

http://www.overshootday.org/

Denkstatt Hungary Kft.